Kész falu békés, szép hely, takaros,
Minden ház új, mesésen ragyog.
A tetőkön cserepek, rendben, sorban állva,
Védelem és szépség kéz a kézben jár, ez mindenki álma.

Egyetlen öreg ház áll a faluban,
Teteje viharvert és csapzott,
De kitart, amíg ereje van,
Hogy lakói átvészelhessenek telet és fagyot.

Ám hóvihar érkezik, zúg a szél vadul,
A régi tető megroppan, fájdalmában feljajdul.
Nem óvja többé a meghitt lakot, nagy hát a bánat,
Miként ünnepeljék így a karácsonyt, ha nem védi semmi a házat.

„Segítsünk rajtuk!” – mondják a barátok,
Így levél kel útra egyenesen a Terránhoz.
A válasz gyorsan érkezik, nem késlekednek ők sem,
Az ünnepekre új tetőt ígérnek, hogy a ház két lakója boldog lehessen.

Előregyártott szerkezet jön, míves, faragott,
Hogy méltó legyen az öreg otthonhoz; az idős házaspár szeme felragyog.
Elemei könnyedén illeszkednek egymáshoz, akárcsak az ajándék tetőcserepek,
Amelyek összekapaszkodva hirdetnek biztonságot, szeretetet.

A falu lakói együtt dolgoznak szívvel-lélekkel,
Hogy Szentestére elkészüljenek a vágyott tetővel.
Az öreg ház immár büszkén magasodik, újra szép lehet,
Hírül adva mindenkinek, hogy az összefogás csodát tehet.