Felelősen a környezetért: csak tovább a zöld köves úton

Terrántető
Környezettudatos tetőcserép gyártó

Mint napjainkban egyre több cégnek, a Terránnak is célja, hogy a gyártási folyamatok során minél nagyobb figyelmet fordítson a környezetvédelemre. Ennek megvalósítása érdekében számos megoldást alkalmazunk, és küldetésünknek tekintjük, hogy még zöldebbé váljunk, ezért egy újabb lépést teszünk; elindulunk a papírmentesség irányába. Felelős gyártóként mindig is szem előtt tartottuk a környezetbarát gondolkodást. Ennek köszönhetően a fenntarthatóság alapvetőnek számít a vállalatnál: így születhetett meg a Generon napelemes tetőcserép is, ami nagyban csökkenti a háztartások ökológiai lábnyomát.

Optimalizált működés

Alapvetően a betoncserépgyártás az egyik legkedvezőbb energiafelhasználás és környezetterhelés szempontjából. Hogy miért? Mert a betont négy természetes alapanyag alkotja: mészkő, folyami homok, víz és vas-oxid. A Terrán így már az első lépésektől kezdve hozzájárul ahhoz, hogy az általa gyártott tetőcserepek előállítása kevésbé legyen káros a környezetünkre nézve. A hazai gyártás önmagában felelős lépésnek számít, hiszen a belföldi szállításnak köszönhetően a termékek útja jóval rövidebb, ami így a környezetterhelés tekintetében is sokkal előnyösebb. Emellett folyamatosan fejlesztjük üzemeinket a fenntarthatóság jegyében: erről árulkodik például a bólyi gyár is, ahol napenergiával biztosítjuk az üzem teljes villamosenergia-ellátását, valamint az anyagmozgatáshoz elektromos targoncákat használunk.

A család és értékeik védelme

Sok ház tetején még mindig palatetőt látni, ami amellett, hogy elavult, még azbesztalapú is lehet, ami rendkívül veszélyes az egészségre nézve. Ennek cseréje anyagilag megterhelő, de a Terrán a  piaci árakhoz képest kedvezőbb feltételeket nyújt a felújításra. A családoknak ez nagy segítséget jelent a tetőrendszer cseréje kapcsán, így nagymértékben hozzájárulunk a biztonságos életkörülmények megteremtéséhez is.

Fontos továbbá, hogy azok, akik ClimaControl felületkezeléssel ellátott tetőcserepet választanak, áramfogyasztásukat ugyancsak csökkenthetik. Az ilyen megoldással kezelt termékek beépítésével akár 10 fokkal alacsonyabb marad a fedés mögötti levegő hőmérséklete, így ha a hőszigetelés megfelelő, a nyílászárók minősége és mérete is optimális, a klímaberendezést kevesebbszer kell bekapcsolni.

Generon környezettudatos tetőcserép

Generon napelemes tetőcserép

A Generon napelemes tetőcserepek kifejlesztése jelenti talán a legnagyobb lépést a környezetvédelem érdekében, hiszen tiszta energiával fedezi a családok áramigényét, kompromisszumok nélkül. Nem titkolt cél továbbá, hogy elinduljon a szemléletformálás egy olyan irányba, ami még tudatosabbá teheti az embereket abban, hogy mit tehetnek egyéni szinten a környezetükért.

Papírmentesség

A Terrán is törekszik ökológiai lábnyomának csökkentésére, így a digitalizációra is. A papíralapú kiadványokat folyamatosan leváltjuk online prospektusokra, aminek eredményeként már 2021-ben közel 2 tonnával kevesebb nyomdafestékes termék hagyja el a céget. Sajnos nem minden esetben lehet digitális megoldásokat alkalmazni, de ilyenkor is a környezettudatosság a fő szempont: a Terrán kizárólag olyan nyomdákkal áll kapcsolatban, amelyek FSC minősítésű papírt használnak, ami a felelős erdőgazdálkodás védjegye. Célunk, hogy ezzel is példát mutassunk a lakosságnak és egyben a cég alkalmazottainak is, hogy hogyan tehetik zöldebbé a jövőt.