Generon: Bárhonnan nézzük, fényes választás

Nézzük a Generon napelemes tetőcserepet más szemszögből!

Terrántető

Bár már közel 250 épület tetején működik Generon-rendszer, amely 100 ezer beépített modult jelent, napelemes tetőcserepünk továbbra is olyan úttörő és jövőbemutató innováció, amely mellett senki és semmi nem tud elmenni szó nélkül. Eljátszottunk a gondolattal, mit mondanának róla a környezetében lévő tárgyak…

A tökéletes páros

„Bevallom, mikor először felszűrődtek hozzám a lakótérből azzal kapcsolatos beszélgetésfoszlányok, hogy jó volna napelemes-rendszert telepíteni, megijedtem. Persze tisztában vagyok vele, mennyire fontos a fenntarthatóság, de arra nem vágytam, hogy én cipeljem ennek terhét. A hideg futkosott a taréjgerincem mentén, ha csak arra gondoltam, hogy óriási, nehéz szolárpanelek kerülnek rám, és ha ezek súlya nem lenne elég, a tartószerkezet miatt meg kell bontani egységemet. Terrán Zenit betoncseréphez méltatlan lenne, ha emiatt beáznék, de természetesen hiába magyarázkodnék, hogy nem az én hibám… És azt is bevallom, hiúságom sem hagyott nyugodni. Nem értettem, miért akarnák a tulajdonosok eltakarni azt, ami szép, vagyis engem?! Félelemmel vegyes izgalommal vártam a nagy napot, amikor találkozok új társammal.

Aztán legnagyobb örömömre nem hagyományos napelemeket hoztak a munkások, hanem a méretemmel egyező, hozzám szinte megtévesztésig hasonló cserepeket. Na, erre ismét felkaptam a fejem — persze csak képletesen szólva, hiszen stabilan rögzülök a ház tetejére! Mi lehet, ki lehet ő? Nem kellett sokat várnom a közelebbi ismeretségre, mert a szakemberek hamar végeztek a telepítéssel, és azonnal éreztem, megtaláltam a társam, akire mindig is vágytam, akit nekem teremtettek. A Generon napelemes tetőcseréppel azóta is szorosan összesimulva, gondtalan összhangban és harmóniában fedjük, védjük, díszítjük és immáron környezetbarát energiával látjuk el otthonunkat.

— Egy szerelmes Zenit cseréppel készült tetőfedés

Tökéletes páros Generon napelem

Szárítás a nap energiájával — kicsit másképp

„Amikor tulajdonosaim megvettek, sok családtagtól, ismerőstől megkapták, hogy micsoda luxus vagyok, csak feleslegesen fogyasztom az áramot. Minek gépben szárítani a ruhákat, sokkal környezetbarátabb megoldás, ha kiteregetik őket, ahogy évszázadokon keresztül tették azt az emberek — mondták, és ez nekem nagyon rosszul esett. Hiszen én arra születtem, hogy megkönnyítsem a háziasszonyok dolgát, pihe-puha és száraz ruhákkal örvendeztessem meg a családot anélkül, hogy kerülgetniük kelljen a ruhaszárító állványt, ami ráadásul párásítja a házat. Arról nem tehetek, hogy van ugyan Eco funkcióm, akkor is a nagy fogyasztású háztartási gépek közé tartozom, egyszerűen így alkottak meg.

De mióta felkerült a Generon napelemes rendszer a házra, már lelkiismeret-furdalás nélkül teszem a dolgom, hiszen tudom, hogy megújuló energiaforrásból kapom az erőmet. Tulajdonosaim régóta szerettek volna már napelemes rendszert telepíteni, de hezitáltak, mert nem akarták a ház esztétikumát feláldozni a fenntarthatóság javára, és valami igazán jövőbemutató megoldást kerestek. Hálás vagyok a betoncserepekbe integrált szolárpaneleknek, hogy ennyire hatékonyan képesek hasznosítani a napenergiát. Háziasszonyomnak pedig most már a száraz, tiszta ruhákon túl az áramszámla miatt sem kell aggódnia. Ráadásul az esetleges gúnyolódóknak büszkén mondhatom, hogy bizony voltaképpen én is a nap segítségével szárítom a ruhákat!“

— Egy igencsak büszke szárítógép

A szomszéd teteje jobban csillog

„Hófehérke gonosz mostohájának varázstükre volt, ami mindig megmondta, hogy ő a legszebb. Nos, nekem nem volt szükségem ilyesmire, anélkül is tudtam, hogy én vagyok a legszemkápráztatóbb háztető az utcánkban. Minden arra sétáló elismerő pillantásokkal méregetett, a szomszédok kérdezgették a családomat, milyen cserépből vagyok és ki készített, hogy ilyen tökéletes lettem. Vonzerőmet pedig csak tovább növelte, mikor napelemes rendszert telepítettek rám. Ugyan egy részemet eltakarja, és néha szó szerint nem könnyű vele, én azért büszkén csillogtam vele, hogy milyen környezetbarát és modern lettem a szolárpaneleknek köszönhetően. Ennek már 5 éve, és az utcánkban azóta több napelemes-rendszer díszeleg a tetőkön, de mindenki tudja, hogy én voltam az első, én vagyok úgymond a rangidős…

Erre mit hallok nemrég? Azt pletykálták, hogy a mellettem lévő otthon csodás új héjazatot kapott, valami egészen különleges napelemmel. Odapillantottam, de nem láttam a nagy szolárpaneleket, mondom, ez az infó tuti téves. De aztán kiderült, hogy ott van a napelemes rendszer, csak a szolárcellákat a tetőcserepekbe építették. Na, ettől majdnem leesett az állam, jobban mondva ereszcsatornám. Még egyszer, alaposabban szemügyre vettem az újoncot, és valóban, elsőre nem is látszik, hogy napelem van a tetőn, csupán onnan lehet megkülönböztetni a napelemes cserepeket, hogy megcsillannak a napfényben.

A többieknek az utcában nem ismerném el, de itt halkan megsúgom, eléggé féltékeny lettem erre a gyönyörű és modern megoldásra. Ráadásul a szomszéd tetőnek nem kell nap mint nap megküzdenie a hagyományos panelek súlyával, és azon aggódnia, hogy egy erősebb vihar mikor tépázza meg a tartószerkezetet. Elég rosszul esik, hogy most már a szomszéd Generonnal szerelt háztetőjét csodálják az arra járók, de be kell látnom, felettem eljárt az idő. Bízom benne, hogy hamarosan engem is megfiatalítanak a tulajdonosaim, és akkor már én is Generon napelemes cserepekkel villoghatok.“

— Egy kissé féltékeny, hagyományos napelemes panelekkel szerelt háztető

Szomszéd tetője napelem Generon

Ez a bejegyzésünk a szokásosnál könnyedebbre sikerült, de a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést nagyon is komolyan vesszük. Hogy milyen újításokkal teszünk mindezekért, arról korábbi posztunkban írtunk részletesebben.