Kiszámoljuk, hogyan lesz tökéletes a háza teteje

Terrántető

A tetőfelújítás vagy -építés nagy volumenű beruházás, mind az anyagiak, mind a kivitelez tekintetében, éppen ezért fontos, hogy körültekintően tervezzük meg. Nem elég kiválasztani a minőségi anyagokat, pontosan tudnnunk kell, hogy miből mennyire lesz szükségünk, és mindez mennyi költséget jelent majd. A Terránra ebben is számíthat, ingyenes, online kalkulátor szolgáltatásainknak köszönhetően.

Mennyi az annyi?

Az építkezés vagy otthonfelújítás bizony egyre költségesebb mulatság, ezért érthető, hogy mindenekelőtt azt szeretnénk tudni, mennyibe fog kerülni új tetőnk, és ezután döntünk arról, belevágjunk-e most, vagy még gyűjtögessünk kicsit. A Terrán tetőkalkulátora villámgyorsan megmutatja az új tetőhéjazat hozzávetőleges anyagköltségét. Csupán a tető formáját, hajlásszögét, méretét, a kiválasztott cserepet és felületkezelést kell megadnia, az algoritmus pedig ezek alapján kiszámolja a bruttó árat, ami az alapcserepeken túlmenően a kiegészítő cserepek, a tetőfólia, a kúpalátét, a hófogók és az eresz menti szellőzés kialakításához szükséges elemeket, valamint a házhozszállítás díját tartalmazza. Ha pedig még nem határozta el magát egyik cseréptípus mellett sem, akkor a kalkulátort arra is használhatja, hogy összehasonlítsa a kalkulációkat, ezzel is segítve a döntést.

Se több, se kevesebb

Laikusként nem könnyű kiszámolni, hogy mennyit rendeljünk a cserepekből és egyéb tetőfedéshez szükséges anyagokból. Sok kellemetlenséget tud okozni, ha a kivitelezés közben derül ki, valami elfogyott, esetleg teljesen elfeledkeztünk róla, ezért megakad a munka. Az is hasonlóan bosszantó, ha a befejezés után döbbenünk rá, hogy több raklapnyi feleslegünk maradt. A Terrán szakemberei díjmentesen, testre szabottan elkészítik a részletes anyagszükséglet-számítást, hogy ne kelljen emiatt izgulnia. Küldje el nekünk a rendelkezésre álló tetőterveket vagy rajzokat, méreteket, a héjazattal kapcsolatos elképzeléseit, a kiválasztott Terrán tetőcserép típusát, színét, és mérnök-szaktanácsadó kollégánk kiszámolja a szakszerű kivitelezéshez szükséges elemek (alapcserép, szellőzőcserép, kúpcserép stb.) és az ajánlott kiegészítők (alátéthéjazat, viharkapocs, hófogó stb.) mennyiségeit, valamint azok árait tételesen. A listában benne lesz minden olyan további elem is, ami a Terrán tetőrendszerben megtalálható, hogy szakértőnkkel konzultálva az összes felmerülő igényre megoldást kapjon.

Anyagszükséglet-számítással pontosan meghatározható a tetőfedéshez szükséges anyagok mennyisége

Hogy elég levegőhöz jusson a tető

A Terránál egyaránt fontosnak tartjuk a fejlesztéseket is, hogy minél magasabb színvonalon szolgálhassuk ki a folyamatosan változó vásárlói igényeket. Ennek szellemében nemrégiben újraterveztük szellőzőcserepeinket, hogy azok jobban belesimuljanak a tető síkjába, ezáltal letisztultabb, egységesebb összképet nyújtsanak. Az új szellőző megoldással megváltozott az anyagszükséglet, ezért rendkívül fontos, hogy duplán ellenőrizze, elegendő mennyiséget rendel-e a szellőzőcserepekből, hogy a tető átszellőztetése biztosított legyen. A Rundo, Zenit és Synus szellőzőcserepek esetében a gyártói ajánlás szarufa-közönként 3 darab, míg a Danubia, Coppo és Renova Plus családunknál 6 darab. Persze nem kell saját magának osztania-szoroznia, használja szellőzőcserép-kalkulátorunkat, hogy elkerülje a későbbi váratlan meglepetéseket.

A napos oldalon

Akár új tetőt épít, akár a meglévőt újítja fel, mindenképp érdemes fontolóra vennie napelemes rendszer telepítését. A napenergia hasznosításával ugyanis egyszerre csökkentheti villanyszámláját és ökológiai lábnyomát. Ma már attól sem kell tartania, hogy az óriási szolárpanelek eltakarják a szép, új tetőfedést, amellyel elrontják háza összképét. A Terrán Generon napelemes cserép ugyanis a héjazatba beépülve gondoskodik a környezetbarát villamosenergia -ellátásról.

Napelemes tetőcserép költségei

Ha kíváncsi, mennyibe kerülne az esztétikus, kompromisszummentes szolártechnológia, néhány kattintással kiderítheti. A legfontosabb adatok (a tető hajlásszöge és tájolása, a havi villanyszámlája vagy az éves áramfogyasztás, kiválasztott inverter típusa) megadása után automatikus kalkulátorunk rövid időn belül elküldi önnek a személyre szabott indikatív árajánlatot, hogy naprakész lehessen Ön és a ház teteje is.

Miért ne álmodhatna nagyot, mikor házát tervezi? A tető elsődleges feladata, hogy lefedje és megvédje otthonunkat az időjárás viszontagságaival és egyéb környezeti hatásokkal szemben. Ám ezenkívül felruházhatjuk „extrákkal” is, hogy még inkább szerves része legyen életünknek. Korábbi bejegyzésünkben erre mutattunk inspirációs ötleteket.