A Mészáros-cserepektől a világszínvonalig

Terrántető

A Terrán története több mint száz évvel ezelőtt kezdődött, és egyetlen ember álmából született. Az ő kemény munkájának, kitartásának köszönhetően mára több száz munkatársunkkal, Európa kilenc országában vagyunk jelen. Sokat fejlődtünk és fejlődünk, és tudjuk, hagyományok nélkül nincs valódi innováció: büszkék vagyunk arra az útra, amelyet megtettünk.

Manapság nem sok vállalat büszkélkedhet azzal, hogy teljes mértékben magyar tulajdonú, ráadásul hosszú történetünk során mindvégig családi vállalkozásként működtünk. Mára a harmadik generáció folytatja egy fiatal, alig 17 éves fiú, Mészáros Kálmán vállalkozását, aki több mint száz éve, a szlovákiai Negyeden hozta létre saját cserépüzemét. Így kezdődött a Terrán története.

Generációkon át családi vállalkozásként

Kezdetben egyedül, majd közel másfél évtizeddel később már tízen dolgoztak a vállalkozásában. 1947-ben Mészáros Kálmán és családja a Felvidékről a Baranya megyei Bólyra költözött, itt folytatta a kézi, betonalapú cserépgyártást, az egyre népszerűbb és elismertebb Mészáros-cserepek előállítását. Ugrunk egy nagyot az időben, 1973-ban járunk, amikor Mészáros Kálmán legkisebb fia, Vilmos veszi át a vállalat irányítását.

Érdekesség, hogy egyik kollégánk nagybátyja éppen ekkortájt, a 70-es évek elején kezdett Mészáros-cserepekkel dolgozni. Takaró József, aki csak egy véletlen folytán került az ács szakma közelébe, 58 évig folytatta a mesterséget. A Mészáros-cserepek időtállóságára jó példa, hogy saját házára 1974-ben rakta fel a Mészáros-cserepeket, amelyek azóta is funkcionálnak, ugyan néhány éve a melléképületekre kerültek át. Az ácsmester szerint még vagy 10-15 évig biztosan védeni is fogják az épületet.

Mészáros Kálmán fia, dr. Mészáros Vilmos 1995-ben megvásárolt egy használt, félautomata cserépgyártó gépet. Ez a döntés, illetve az a tény, hogy gyermekei és vejei elhatározták, hogy részt vesznek a vállalkozásban, új fejezetet nyitott cégünk történetében, és felgyorsította a fejlődést. A sebesség léptékét jól érzékelteti, hogy a harmadik generációvalGódi Attila, a Terrán jelenlegi ügyvezetője, dr. Mészáros Vilmos veje – immár a tetőfedéshez szükséges minden elemet biztosítani tudunk vásárlóink számára.

Innovációk, szakmai elismerések

A Terrán napjainkban is magas minőségű, innovatív termékeket kínál, olyan egyedi megoldásokkal, mint például a Terrán Generon napelemes tetőcserép. Egy pici cserépüzemből öt különböző betoncserépgyár, valamint a Generon napelemes tetőcserepet gyártó üzemig jutottunk száz év alatt. Termékeinket szakmai díjakkal is elismerik, idén immáron nyolcadik alkalommal kaptuk meg a MagyarBrands elismerést. A független szakértőkből álló bizottság a tradíciót, a magyar identitást, a pénzügyi megbízhatóságot, a márka hírnevét díjazza. Emellett legkönnyebb cserepünk, a Synus, a bevezetése utáni évben Construma-díjat nyert. Népszerűségét jól mutatja, hogy 2014 óta tavaly év végéig több mint 65 millió darab kelt el belőle Magyarországon.

Synus Fekete

Könnyű és erős, különleges felületkezelésekkel

A Synus termékcsalád jól szimbolizálja vállalatunk filozófiáját: mind stílusában, mind színvilágában, magas minőségben mindenki megtalálhatja a számára legjobb választást, akár felújít, akár építkezik. A beton alapanyagának és kialakításának köszönhetően a Synus cserepünk egyszerre erős, védelmet nyújt az időjárás viszontagságaitól, ugyanakkor rendkívül könnyű, így kevésbé terheli a tetőszerkezetet.

A magas minőséghez a felületkezelések is hozzájárulnak, négyféle is elérhető Synus termékeinknél. A ColorSystem eljárással minden eddiginél tartósabb színt kapnak a meggypiros és mogyoróbarna cserepek, a tégla, sötétbarna és fekete színűeket pedig az Elegant teszi rendkívül simává és ellenállóvá.

A Resistor felületkezelési eljárás a mai technológiai tudásunk egyik legmagasabb szintjét képviseli. A Korall és Mocca termékeknél alkalmazva a cserepek rendkívül ellenállóak, kemény felületkialakításúak, kiváló kopásállóságúak lesznek. Védelmet jelent a mohásodás ellen is, öntisztító hatásának köszönhetően hosszan tartó fényes megjelenést biztosít.

Synus mogyoróbarna

Azoknak, akik a modern tetődizájnra jellemző sötétebb színű cserepeket kedvelik,érdemes szem előtt tartaniuk, hogy erőteljesebben melegednek fel. A Synus Moon cserepeknél alkalmazott ClimaControl prémium felületkezeléssel a tetőcserepek közel 60 százalékkal kevesebb infravörös sugarat nyelnek el, így csökken a tetőtérre nehezedő hőteher, és növekszik a komfortérzet.

A kis negyedi egyszemélyes cserépüzem száz év alatt világszínvonalú építőipari márkává fejlődött úgy, hogy mindvégig családi vállalkozás maradt. Nem csupán termékeket gyártunk, hanem magas minőségben, a környezeti szempontokat is szem előtt tartva igyekszünk minden igényt kielégíteni.

A Terrán számára kiemelten fontos, hogy termékei mellett elérhető, érthető tudásanyaggal segítse a döntést. Korábbi bejegyzésünkben azt mutattuk be, hogyan lehet energiatakarékosabb az otthonunk megfelelő tető-hőszigeteléssel.