5 jel, amiből tudhatjuk, hogy jó kezekben lesz az új tetőnk

Terrántető

A megnövekedett építkezési és felújítási igény miatt egyre többen pártolnak át más területekről az építőiparba, rohamosan nő az ács és tetőfedő feladatokat vállalók száma. Megbízható, tapasztalt, munkájára igényes munkaerőt mégis egyre nehezebb találni, de némi odafigyeléssel könnyen megkülönböztethetjük a valódi szakembereket a „szakiktól”.

Ugyan még csak nemrég kezdődött 2022, nem árt már most az év végére gondolni, ugyanis több állami támogatás határideje 2022. december 31. (például a Falusi CSOK-é vagy az otthonfelújítási támogatásé). Emiatt idén is egész biztosan gyorsan betelik az építőipari szakemberek naptára, vagyis aki a következő hónapokban szeretne építkezni, korszerűsíteni, annak idejében kell lépnie.

Különösen igaz ez az olyan nagy volumenű munkálatok esetén, mint a tetőfedés, hiszen a jó ácsok 3-4 hónapra előre tele vannak megrendelőkkel, de nem ritka a fél éves várakozási idő sem. A későbbi meglepetések elkerülése végett pedig a legjobb taktika, ha már a tervezés fázisában konzultálunk szakértővel, hiszen hasznos tanácsokat kaphatunk a felhasznált anyagok és a kialakítás terén is. Éppen ezért, ha eddig még nem találtuk meg az „igazit” az új tetőnk kivitelezésére, nem szabad tovább halogatni — ugyanakkor a kapkodás sem jó taktika, nehogy később megbánjuk a döntésünket. Az alábbi szempontokat mindenképpen mérlegeljük, mielőtt megbízást adunk:

Impozáns ajánlásokkal, referenciákkal rendelkezik

Ha ácsot vagy tetőfedőt keresünk, ezernyi hirdetéssel és weboldallal találkozunk, de sajnos a mai világban egy hívogató honlap még nagyon kevés. Érdemes inkább ismeretségi körben érdeklődni. Ha nincs ilyen, akkor kereshetünk a Facebookon az építkezős, felújítós csoportokban is. Azt viszont tartsuk szem előtt, hogy a jelenlegi piaci helyzetben az igazán jó szakembereknek nem kell törniük magukat az újabb munkákért, vagyis nem ajánlják magukat, mindig mások ajánlják őket. Amikor pedig már begyűjtöttünk 2-3 nevet, lehetőség szerint menjünk el megnézni néhány kész munkájukat, hogy élőben is meggyőződhessünk a referenciájukról. Ideális esetben egyébként ezt magától is felajánlja az az ács, aki büszke a munkájára.

Szerződéssel és számlával dolgozik

Tetőt nem papírból építünk, de azért nagyon fontos, hogy a megbízott szakember papírjai rendben legyenek. Bár javul a helyzet, még mindig sok a feketén ügyeskedő a hazai építőiparban. Az igazán megbízható, tapasztalt mesteremberek azonban ma már vállalkozás keretében dolgoznak. Ezt könnyen ellenőrizhetjük az interneten is elérhető cégjegyzékben, ahol láthatjuk, mikor alakult a cég, a nevek és címek pedig egyeznek-e azzal az információval, amit kaptunk.

Szerződés az áccsal

Ezenkívül ma már a számlaadás is alapvető kell, hogy legyen. Kerüljük az olyanokat, akiknek az árajánlatában az szerepel, hogy számlával egy bizonyos összegért vállalják a munkát, anélkül viszont olcsóbban. Elsőre talán vonzó lehet, hogy megspórolhatjuk az ÁFA összegét, ám később sokszorosan ráfizethetünk, ha számla híján nincs bizonyítékunk arra, miért és mennyit fizettünk. Az pedig plusz pont, ha nem ragaszkodik az illető a készpénzhez, hanem átutalással tudjuk rendezni a költségeket, saját érdekünkben pedig szerződést is érdemes kötnünk vele, hiszen ezek mind további biztosítékot jelentenek.

Ez nemcsak a befektetésünk védelme miatt fontos: az állami támogatások, pályázatok esetében kötelező elem a szerződés, valamint a számla is!

Részletes árajánlatot ad írásban

Ha új házat építünk, akkor az ács az építész tervei alapján ki tudja számolni a várható költségeket. Ám meglévő tető felújítása vagy komplett cseréje esetén mindenképpen szükséges a helyszíni felmérés. Ha esetleg a vállalkozó arra hivatkozva, hogy nincs ideje, nem jön ki személyesen, csak az általunk megadott méretek alapján mond egy összeget a munka- és anyagdíjra, felejtsük is el gyorsan. A helyszíni felmérés során ugyanis kiderülhetnek olyan tényezők, amikről mi laikusként nem tudtunk (például a szarufák állapota, elhelyezkedése nem megfelelő a kiválasztott héjazathoz), ezek a munkálatok közben fennakadást, jelentős plusz kiadást okozhatnak. A munkájára igényes ácsok ezért csakis a tető pontos ismerete után kalkulálnak, ajánlatukban pedig részletezik az egyes munkafázisokat, valamint a szükséges anyagokat is, hogy a megrendelő teljes képet kapjon a költségek eloszlásáról.

Rendszerben gondolkodik

A tetőfedés nem merül ki annyiban, hogy valaki szépen fel tudja rakosgatni a cserepeket. Ma már a korszerű háztetőkhöz számos kiegészítő elem is hozzátartozik (például tetőfólia, tető-hőszigetelés, ereszcsatorna-rendszer, hófogók), ezért ajánlott olyan ácsot keresni, aki ismeri és alkalmazza a modern technológiákat, alapanyagokat, komplett tetőfedő rendszert tud ajánlani annak érdekében, hogy otthonunk koronája évtizedekig kifogástalan legyen. A személyes találkozó, helyszíni felmérés során ezekre mind ki kell térnie az ácsnak, válaszolnia az esetleges kérdéseinkre, hogy aztán valóban olyan — vagy akár jobb — tető szülessen, mint amilyet megálmodtunk.

Tető minőségi kivitelezés

Munkadíjra nem kér előleget

Ha már az eddigieket figyelembe véve odáig eljutottunk, hogy előlegről tárgyalunk, akkor nagy eséllyel jó szakembert találtunk, de azért még ilyenkor is legyünk óvatosak. Nagyon sokan pórul járnak azzal, hogy jóhiszeműen előre fizetnek (akár csak részletet is), a csapat pedig aztán a munka befejezése előtt eltűnik. Amennyiben a vállalkozó szerzi be a szükséges anyagokat, akkor annak költségét szokás előre rendezni, de a munkadíjat csakis a tető elkészülte után fizessük ki. Az esetleges vitákat elkerülve pedig a fizetési ütemezést érdemes a szerződésben is kikötni. Egy komplett tető kivitelezése sem tart tovább 1 hónapnál, ennyi likviditással pedig rendelkeznie kell egy tapasztalt, keresett vállalkozónak, ezért ne dőljünk be, ha valamilyen kifogással mégis előre kérne részletet a munkadíjból.

Végezetül jó tudni, hogy felelős gyártóként a Terrán nemcsak az alapanyagok, hanem a mesteremberek kiválasztásában is segíti a megrendelőket. Az Ácskereső weboldalon néhány kattintással megtalálhatjuk a hozzánk legközelebb eső Tetőspecialistát, aki megfelel minden fenti feltételnek, és zökkenőmentesen megvalósíthatja tető álmainkat.

Aktuális lenne a tetőépítés vagy -felújítás, de riasztóak az egyre emelkedő árak? Korábbi bejegyzésünkben ahhoz adtunk néhány tippet, hogyan varázsolhatunk a jelenlegi helyzetben is költséghatékonyan új tetőt a fejünk fölé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.