Felületkezelési technikákkal a még ellenállóbb tetőcserepekért

Az időtálló tetőcserép titka

Terrántető
Feluletkezelesek

A Terrán tetőcserepek alapanyaga a beton, az egyik legnagyobb mértékben időtálló nyersanyag, amely számos pozitív tulajdonsággal bír, ezért javasolt betoncserépben gondolkodni, ha tetőépítésről vagy -felújításról van szó.

A beton – tömörsége miatt – nem szívja magába a nedvességet, ebből kifolyólag nem ingadozik a tető súlya, ami a szerkezetre is jótékony hatással van, illetve a fagyás-olvadás ciklusok váltakozása sem károsítja a cserepet. A betoncserepek teherbírása rendkívüli, emiatt nagy tömegű hó és jég sem okoz törést rajtuk, a héjazat megfelelő súlyával pedig nő a tető viharállósága, valamint a hő- és hangcsillapító ereje.

 

Feluletkezelesek 2

A családi házon a tetőcserepek vannak a legtöbb megpróbáltatásnak kitéve: ellen kell állnia a hőmérséklet-ingadozásoknak, az erős szélnek, valamint a jégesőnek. Nyáron a tűző napsütés és a hatalmas viharok váltakozásának, télen pedig a havazásnak és a fagyoknak. A környezeti hatások elleni védekezést megfelelő felületkezeléssel tehetjük még hatékonyabbá, hiszen a cserép felülete így fokozottabban ellenálló lesz. Taszítja a szennyeződéseket, tehát a mohásodás kevésbé lesz jellemző rá, a nagyobb mennyiségű füstgázok lerakódásával és maró, fakító hatásával szemben is hatékonyabban véd. Bizonyos felületkezelésű tetőcserepekkel a tetőtér felmelegedése is mérsékelhető.

A Terránnál jelenleg négy felületkezelési típus érhető el, amelyek összetettségükben és minőségükben különböznek egymástól, emellett eltérő mértékben garantálják a betoncserepek szín- és kopásállóságát. Piacvezető gyártóként innovatív felületkezelési technikákkal és új színekkel kívánunk folyamatosan megfelelni a piaci igényeknek és a kor magas minőségi elvárásainak.

Nézzük, milyen felületkezeléseket kínálunk termékeinkhez!

ColorSystem – hosszan tartó színvédelem

A technológia fejlődésével az építőipar is további előnyökkel bíró anyagokat tud felhasználni. A ColorSystem színvédelem kifejlesztésével elsősorban a színek tónusát, az újszerű állapotuk megőrzését céloztuk meg. Az eljárással a termék sokkal ellenállóbbá válik az időjárási viszontagságokkal szemben, emellett kopásállósága is kiváló lesz.

Feluletkezelesek 4

Elegant – tetőcserép prémium megjelenéssel

Az elegancia sosem megy ki a divatból, mindig is a letisztult, minőségi darabok iránti rajongást szimbolizálta. Ezért április elejétől termékeinket egy új, korszerű, selyemfényű felületkezeléssel is elérhetővé tesszük Elegant néven. Célunk, hogy olyan kitűnő ár-érték arányú terméket biztosítsunk vevőink számára, amellyel páratlan tetővel tehetik otthonukat kivételessé, környezetüket pedig még esztétikusabbá.

A legújabb felületkezelési eljárásunknak köszönhetően a tetőcserepek felülete rendkívül sima és ellenálló. A selyemfényű megjelenés pedig egyedi, igazán dekoratív külsőt kölcsönöz a tetőnek.

Resistor – a legkeményebb ellenállás

A mai technológiai tudás egyik legmagasabb szintjét képviselő Resistor felületkezelési eljárás – a fokozott színvédelmen túl – számos tulajdonságában túlmutat a korán. Alkalmazásával olyan felület alakítható ki, amely kidolgozottságával, felhasznált alapanyagaival a jelenleg elérhető egyik legmagasabb minőséget képviseli, és a legnagyobb mértékben teszi ellenállóvá a tetőcserepeket.

ClimaControl – energiahatékony megoldás

ClimaControl felületkezelésünk, nem lebomló alkotóelemeinek köszönhetően, hosszú távon nyújt magas fokú védelmet a tető felmelegedését okozó infravörös sugárzás ellen. Ennek köszönhetően a ClimaControl felületkezelésű cseréppel fedett épületekben energiamegtakarítás és optimális lakókomfort érhető el.

Modern tetőcserepet keres, de szeretné kontroll alatt tartani otthonában a hőmérsékletet? Olvassa el Modern kivitel és hőkontroll találkozása a Terrán kínálatában című bejegyzésünket is!